Izgalom.

         /Melanie szemszöge/

Este, amikor elment Jake, azt hittem mindjárt megőrülök. Látni akartam! Most azonnal. Nem tudtam, mi van velem, mert egészen elvoltam varázsolva.
- Igazán rendes ez a Jake, nem igaz? – kérdezte tőlem Mary.
- Igen, az – válaszoltam.
- És, egész este téged bámult.. hmm.. érdekes – kacsintott rám a drágalátos nagynénikém.
- Jajj, Mary, ne kombinálj! – mordultam rá viccelődve.
- Én sose tennék ilyet! Hiszen ismersz – majd egy „glóriát” rajzolt a feje fölé, és nevetett.
- Igen, túlságosan is ismerlek – kicsit megnyomtam, a túlságosan szót, mire még jobban nevetett.

- Na jó, én itt hagylak, a kombinációddal, és megyek lefeküdni. További jó fantáziálást – mosolyogtam rá.
- Rendben, elhiheted, hogy nem fogok unatkozni.

- Ebben biztos voltam. Na jó éjszakát!
- Viszont.
Lassan másztam fel a lépcsőre, ami hangosan recsegett a talpam alatt.
Szerelmes vagyok? Tényleg az lennék? Eddig 3 fiúval jártam, de egyiknél sem éreztem ezt. Mindegyikre úgy gondoltam, hogy úgy is vége lesz, nem fog sokáig tartani. De ez, ez más.. Úgy érzem, hogy majd szétrobban a szívem, amikor a közelemben van. Nem tudom, mit csináljak. Mi lesz, ha ő nem így érez? Ha csak áltatom magam azzal, hogy ő is szeret.
Ezen gondolkoztam egész este, ameddig egy farkasüvöltést nem hallottam. Megszoktam már, hogy itt vannak farkasok. De ez az üvöltés teljesen más volt, mint az eddigiek. Ez tele volt érzelmekkel? Azt hiszem.
Nagyon rossz volt hallgatni. Amint elhallgatott, fellélegeztem, de utána újra, és újra elkezdte.
Úgy döntöttem, elmegyek fürdeni, mert ezt már nem bírom. Mintha a farkas vágyakozna valamiért, amit nem kaphat meg.

Amint végeztem a fürdéssel már le is feküdtem aludni. Könnyedén elaludtam, mert kimerített ez a mai nap. Jake járt az eszemben amíg ébren voltam, és a farkas. Olyan szomorúnak hallatszott a hangja..

Reggel nagy világosságra ébredtem. Meg is lepődtem, mert Forksban nem minden nap süt a nap. Ránéztem az órámra, és láttam hogy fél 10 van. Úristen fél 10? A francba, elaludtam. Rohamtempóban elmentem zuhanyozni, megreggeliztem, felkaptam a táskámat, és 10 órára bent is voltam a suliba. A 3. óra kezdetére pont beértem. Földrajz órán mindig Bella mellett ültem.

-         Nocsak ideértél? – kérdezte Bella.

-         Igen, csak elaludtam. Nem tudom mi van velem. Sosem szoktam elaludni.

-         A lényeg, hogy ideértél nem? – mosolygott rám.

-         De.
Mr. Banner. Pont abban a pillanatban ért be az osztályterembe. Átvettük a Földet részletesebben, majd számításokat végeztünk, én pedig buzgón jegyzeteltem, bár a gondolataim jócskán nem a földön jártak. Jacob járt az eszembe, ahogy nézett, amikor találkozott a pillantásunk, a viccelődései. És az a gondolat, hogy ma megint ott lesz nálunk, hát az felemelő volt. Ilyenkor kívánom azt, bárcsak itt lennének a szüleim és a testvérem. Bárcsak velük is megoszthatnám ezt. Igaz Mary-vel megtehetném, de ő mégsem az anyukám.. Ilyenkor jövök rá, menyire hiányoznak. Töprengésemből Bella ébresztett fel, azzal hogy oldalba bökött. Nem tudtam, mit szeretne ezzel, utána körbenéztem és rájöttem hogy Mr. Banner engem néz, és válaszra vár.

-         Elnézést tanár úr, nem figyeltem. Megismételné a kérdést?

-         Jobban tenné, ha odafigyelne Miss. Brings.

Nem ismételte meg a kérdést, inkább tovább tartotta az órát. Szerencse, amúgy is tök hülye vagyok Földrajzból. Főleg ha számításokat kell végezni, hát az a halálom..

A földrajz óra után volt még egy nyelvórám, egy fizikám és egy törim. Majd elmentem ebédelni.

-         Héy, Mel. – szólt oda egy ismerős hang, de nem tudtam merről. – Meel, erre! – Én persze forogtam össze-vissza az ebédlőbe, mint egy hülye aki elvesztett valakit. Aztán végre rátaláltam Bellára, az egyik sarokban ült a Cullen testvérekkel. Intett, hogy üljek oda.

-         Óóó, sziasztok. Bocsi Bella, nem láttalak. – mosolyogtam rá.

-         Nyugi, kb. úgy viselkedtél mint én két éve, amikor új voltam itt. – nevette el magát, ahogy visszagondolt.

Csendben ebédeltünk. Vagyis inkább csak Bella meg én, mivel Cullenék nem ettek semmit. Furcsa volt.

-         És, lesz még valamilyen órátok? – kérdeztem.

-         Biosz. – mondta Bella és Edward kórusban, majd egymásra nevettek. Ezen nekem is nevetnem kellett.

-         És nektek? – intettem a többiek felé. – Rosalie, mint mindig, bosszúsan meredt rám, bár nem tudtam miért.

-         Állampolgár ismeretek – mondtam Emmett.

-         Nekünk nem lesz óránk. – mondta Alice csilingelő hangon, magára és Jasperre mutatva.

-         Értem. – mondtam.

Rosalie nem válaszolt a kérdésemre.

Ebéd után elköszöntem tőlük, és siettem haza. Elkellett még pakolnom, mielőtt jöttek Blackék. Elég nagy kupi volt otthon, nem szeretünk pakolni Maryvel. De azért néha muszáj. Elővettem tehát az ős öreg porszívónkat és kiporszívóztam az egész házat. Ez eltartott egy ideig, majd elpakoltam az ebédlő asztalról, és mindent a helyére raktam. Büszke voltam magamra, mert így még egyszer sem takarítottam.

Egyszer csak kulcs csörgést hallottam.

-         Mary, te vagy az?

-         Persze, hát ki más lenne?

-         Jó-jó.

-         Segítenél? Vásároltam még pár dolgot.

-         Persze. – kimentem az előszobába, és nolám mit látnak szemeim, 3 nagy szatyor kaja.

-         Mary, te kinek akarsz ennyit főzni? Hat család jegesmedvének? – nevettem fel, amikor megláttam a szatyrokat.

-         Ha-ha-ha. Nem, csak nem tudom mit szeretnek Billyék.

-         Így már minden világos, de ennyi kaja az égvilágon nem fog elfogyni!

-         Gyűjtögető életmódot folytatunk, és eltesszük télre. – viccelődött nagynéném.

-         Jó, hová pakoljam ezeket? – majd rámutattam a kos kajára.

-         Csak vidd be őket a konyhába, úgyis mindjárt főzni fogok.

-         Rendben. – mondtam – és mi lesz a vacsora?

-         Úgy gondoltam, csinálok töltött csirkét, zöldségkörettel, tört krumplival, hasáb krumplival, nem lehet tudni, hogy melyiket szeretik, és valami mártáson is gondolkodtam, szerinted mi lenne jobb? Savanyúság, vagy tartármártás?

-         Úristen, mennyi maradék fog ebből maradni szerinted?

-         Semennyi – jelentette ki büszkén. – amit én megfőzök azt ti megeszitek, egy hajszál sem maradhat belőle.

-         Vagy úgy. – nevettem el magam.

-         Mindegy, megcsinálom.

-         Tedd azt! És amúgy mikorra jönnek a vendégeink?

-         Hupsz, azt elfelejtettem mondani nekik. – szégyenkezve leült, és nevetett.

-         Hogy lehetsz ilyen feledékeny? – nevettem vele. – felhívom őket, hogy jöjjenek olyan 8 órára?

-         Az tökéletes lenne.

Gyosan bementem a nappaliba, és már tárcsáztam is a számot. Két csöngés után már fel is vették.

-         Haló Black lakás. – szólt bele Jacob a kagylóba.

-         Szia Jacob, Melanie vagyok.

-         Ó, szia Mel.

-         Szóval csak annyit szerettem volna, hogy Mary ugye nem mondta, hogy hányra gyertek vacsorázni, szóval, olyan 8 óra megfelelne?

-         Persze, tökéletes. Ott leszünk.

-         Okés, hát csak ennyit szerettem volna, akkor majd beszélünk, szia Jacob!

-         Szia Mel!

Letettem a kagylót, és éreztem, hogy a pulzusom a kétszeresére nőtt. Jesszus, hogy hathat egy fiú HANGJA így rám?

-         Na, beszéltél velük?

-         Igen, 8-ra jönnek.

-         Remek!

-         Na hagylak főzni, megyek fel.

-         Oké.

Gyorsan felszáguldottam a lépcsőn, és elmentem zuhanyozni, közben nagyon vártam a 8 órát.

3.fejezet ~ Bevésődés.~

/ Jacob szemszöge /

Emlékszem, csak azért akartam megkeresni Zack-et, hogy megmondjam neki, pénteken összegyűlik a vének tanácsa, és ott lenne a helye. De amikor megláttam Őt, elállt a szavam. Nem tudtam mit csináljak, és hogy mégis mért nem fordítom el róla a szememet. Akkor csak ő számított, még azt is elfelejtettem, hogy mit akartam mondani Zack-nek.. És amikor megszólalt, hát az valami hihetetlen volt. Az a csilingelő, lágy, dallamos hang, zene volt füleimnek. Még soha életemben nem voltam bevésődve senkibe. Bellába pedig csak szerelmes voltam. De ez, ez valami teljesen más volt. Akkor csak ő létezett.

Amikor elment Melanie, akkor Zack máris kérdőre vont.
- Mégis mi volt ez Jake?! – kérdezte
- Nem tudom. – És még mindig kavargott a felyem.
Gyorsan elrohantam, hogy egyedül lehessek, és elgondolkozhassak rajta.
- Héy Jake! Most hová mész? Jake!
- Bocs haver. – szóltam még vissza neki.
Bevésődtem volna? Minden bizonnyal. De ez olyan hirtelen történt. Elmegyek hozzá! Muszáj látnom.. Végülis mondhatom azt, hogy csak Mary miatt megyek. Hogy megnézzem hogy van. Ezen a héten úgysem voltam nála. Épp itt az ideje.
Gyorsan hazafutottam, lezuhanyoztam, felöltöztem, kivételesen vettem pólót is. És már mentem is a furgonomhoz.
- Szia Jake! – szólt utánam egy hang. – Hová mész?

- Szia Billy. Csak meglátogatom Mary-t, rég nem láttam.
- Add át neki az üdvözletemet. – mondta. Apu azóta hálás Marynek amióta megmentette az életét.
- Persze átadom! Na szia apu.
- Szia Jake.
Az út a házig csupán 10 perc volt kocsival. Gyorsan odaértem. De láttam, hogy Mary kocsija nincs a ház előtt. Gondolom még dolgozik. Azért megkérdezem Melanie-t. Úristen, mindjárt találkozok Melanieval. Rögtön ideges lettem, bár nem tudtam mért. Hiszen ő is csak egy lány.
Amint lenyugtattam magam, már kopogtam is az ajtón.. Nem nyitotta ki senki. Még egyszer kopogtam, ekkor már hallottam, hogy valaki szól nekem.
- Máris nyitom! – gondolom Mel volt.
Igazam volt. Már hallottam, hogy a kulccsal babrál és végre kinyitotta az ajtót. Kicsit megszeppentem a látványtól. Mel, egy törölközőbe volt, kócos és vizes volt a haja és meg volt szeppenve, kicsit el is vörösödött.
- Öö. Heló. Mary itthon van? – kérdeztem
- Szia, Jacob igaz? – bólintottam – Nem még nincs itthon. Kb. egy fél óra múlva ér haza, öm szeretnéd megvárni vagy vissza jössz később? – mondta elpirulva. Annyira édes volt.
- Hát, megvárnám. De csak ha nem zavarok! – Meg kell mondanom.. én is meg voltam szeppenve. Elvégre nem minden nap találkozok törölközőbe burkolózva a bevésődésemmel. Ezen elmosolyodtam.
- Nem zavarsz. Gyere be. – Majd leültetett a kanapéra. – Öm mindjárt jövök, csak felöltözök. – ismét elpirult és rám mosolygott.
- Persze, menny csak. – mondtam én is mosolyogva.
Két perc múlva, már lent is volt, egy feszülős fehér póló és egy farmer rövidnadrág kíséretében.
- Kérsz valamit inni? – kérdezte meg udvariasan.
- Nem, köszönöm.
- Biztos?
- Igen. – mosolyogtam rá.
- Hát jó. Mért keresed Mary-t, ha szabad tudnom? – kíváncsiskodott
- Minden héten meglátogatom, és épp nincs más dolgom, tehát eljöttem.
- Értem. Nem sokára itthon kell lennie. Felhívom telefonon.
- Nem szükséges! – tiltakoztam.
- Oké. – egyezett bele.
- Addig mesélj valamit magadról. – kérleltem.
- Én? Mégis mit? – szeppent meg. Olyan aranyos volt, amikor elpirult.
- Hát pl. Hol laktál eddig?
- Miamiban. Jó is volt a sok meleg. Na meg a tenger.. Na nem mintha az itteni nem lenne szép! Csak nekem hiányzik a napsütés.
- Hát igen. Itt nem igazán szokott sütni a nap. És mi van a családoddal? Ők Miamiban maradtak? – És ekkor mintha megfagyott volna a levegő. Éreztem, hogy olyan témát feszegettem, amit nem kellett volna. – persze ha nem akarsz róla beszélni, nem kell!
- De, de. Semmi gond. A szüleim és a 16 éves húgom meghalt egy autóbalesetben.. Szörnyű tragédia volt.. Én is bent ültem a kocsiban, de engem megmentettek az orvosok. Ám amikor a többieket próbálták kiszabadítani már nem éltek..
- Részvétem. – rátettem a kezemet a vállára, mire ő felnézett a szemembe. Olyan gyönyörű zöld szemei voltak, és most a szomorúság könnyeitől voltak elhomályosulva.
- Köszönöm. – Ezzel a szóval együtt jött a könnyek áradata. Némán zokogott, és a vállamra hajtotta a fejét. Én csak simogattam a hátát és a fejét.
Amikor elhúzódott, már ment is a konyhába egy zsebkendőért, hogy letörölje az arcára száradt könnyeit.
- Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
- Persze. Bocsáss meg, hogy így elkezdtem zokogni, de azóta senkinek nem beszéltem a balesetről..
- Jól van. Csak nyugodj meg. Sírd ki magad, azzal jobb lesz.
Ekkor hallottuk, hogy nyílik az ajtó.
- Hééy Mel! Itthon vagy? Segíts már egy kicsit nekem. – én már rohantam, hogy segítsek. Felkaptam egy nagy bevásárló szatyrot és mentem is a konyhába.
- Áá, szia Jake!
- Szia Mary – mosolyogtam rá, mire ő viszonozta ezt.
- Hogy, s mint? Hogy van apád?
- Köszönöm jól. És ő is. Ja tényleg amíg el nem felejtem. Üdvözöl.
- Én is őt. Majd valamelyik nap meglátogatom. Lehet, hogy viszem magammal Melanie-t is ha nem okoz gondot.
- Ugyan már dehogy okoz gondot. – mosolyogtam rá az említettre, mire ő is elmosolyodott.
- Mary, te egy egész évre előre bevásároltál? Vagy ezt mind meg akarod enni egy hét alatt? – viccelődött Mel.
- Természetesen meg ESSZÜK. De mivel tudom hogy te sosem ennél meg ennyi mindent, ezért meghívnálak téged – azzal rám mutatott – és Billy-t vacsorára, holnap.
- Szíves, örömest elfogadjuk a meghívást. Azt hiszem apám nevében is beszélhetek.
- Ennek örülök.
Majd betessékeltek vissza a nappaliba, és leültettek. Míg beszélgettünk, és végig Mel-t néztem, csak néha-néha pillantottam oda Mary-re, ami fel is tűnt neki, mivel szúrós pillantásokat küldött felém. Mel, néha elpirult, és amikor már nem tudta megállni, hogy nem nézzen rám, akkor találkozott az ő gyönyörű szép zöld szeme, és az én egyszerű barna szemem. El sem hiszem, hogy ebbe a szép lányba vésődtem bele. Egész besötétedett, amikor elindultam hazafelé.
- Hát, köszönöm szépen a holnapi meghívást. Jó éjt nektek. – mosolyogtam rájuk.
- Igazán nincs mit! Viszont kívánjuk.
Még egyszer ránéztem Mel-re aki engem bámult, és már el is hajtottam. Annyi érzés kavargott bennem és még fáradt is voltam.
- Csak hogy haza értél. – teremtett le apám.
- Neked is szia apu.
- Szia.. Jó sokáig voltál!
- Elbeszélgettük az időt. Ja és tényleg, Mary és Melanie meghívtak holnap vacsorára. Igent mondtam. Remélem nincs más programod.
- Melanie? Az-az új kislány a városba?
- Igen Ő.
- Persze, nincs más dolgom.
- Akkor oké. Megyek lefeküdni. Fáradt vagyok, és holnap járőrözni fogok. Jó éjt Billy.
- Rendben. Jó éjt Jake.
Mielőtt lefeküdtem aludni, gyorsan lezuhanyoztam, és már be is bújtam az ágyba. Az én Melaniemmel álmodtam..

2.fejezet ~ Szerelem első látásra..

Amint felébredtem, már siettem is zuhanyozni. Majd gyorsan megreggeliztem, é már indultam is suliba. A suli unalmas volt. Az első órám matek volt, utána biológia, angol, tesi, földrajz és egy fizika. Legnagyobb örömömre. Amikor hazaértem, elszaladtam ismét zuhanyozni, majd indultam is La Push-ba, mert hogy találkozok Zack-el. Érdekes volt, mert egyáltalán nem is izgultam, se semmi. Igaz, hogy jól nézett ki Zack, de nem izgatta a fantáziámat annyira.
Pont beértem La Push-ba, amikor már elém is szaladt Zack.
- Szia Melanie. – mosolygott rám a fiú.
- Szia. – Álltam meg a bicajjal. – Nos mi lesz a mai programunk? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem tudom, mit szeretnél csinálni?
- Nekem mindegy mit csinálunk.
- Sétáljunk a parton rendben?
- Persze.
Sokáig sétálgattunk szótlanul, gyönyörködtünk a tengerben. Amikor egyszer csak valaki elkezdett futni felénk. Mindketten odakaptuk a fejünket, amikor megszólalt az illető.
- Héy, Zack! Hallod öregem? Zaaack! – Amint odanéztem elállt a lélegzetem. Egy fiú volt az aki futott utánunk, olyan volt mint Zack, izmos, bronz színű test, fekete, rövid haj, de mégis.. sokkal jobban nézett ki mint Zack.
- Szia Jacob! Mit szeretnél?
- Szia Zack.. – Azzal rám nézett és nem szólt egy szót sem.
- Jake mit akarsz? Hallod Jake? Jake?! – De ő még mindig csak engem nézett én pedig őt. Nem szakította meg sem ő, sem én a szemkontaktunk. És semelyikünk sem szólt egy árva szót sem. Elmerültünk egymás tekintetében, és tudtam, hogy ő az akire vártam. Azt hiszem szerelem volt első látásra.. A szemezésünkből Zack rángatott ki minket. Egyszer csak megrángatta Jacob vállát és kényszerítette, hogy rá nézzen.
- Héy Jake, figyelsz rám? – Azzal Jake kelletlenül ránézett. – Mit szerettél volna mondani?
- Ja öö.. Elfelejtettem. – mondta, és megint rám nézett.
- Ja tényleg bocsi. Még be sem mutattam Melaniet. Szóval: Melanie Brings, Jacob Black. Jacob Black, Melanie Brings. – mondta Zack.
- Nagyon örülök Melanie. – mosolyodott el Jake.
- Szintén.
- Zack! Ő az akiről meséltem neked? Hogy ideköltözött Maryhez?
- Igen. Tegnap találkoztam vele a tengerparton.
- Ó. Szóval innen tudtál ennyi mindent rólam. – vigyorogtam el Zack-re – De te honnan tudsz rólam ennyi mindent? – fordultam Jake-hez.
- Hát Maryvel elég jóban vagyunk már évek óta. Pontosan 3 éve, amikor is segített nekem bevinni apámat a kórházba.. Mindegy ez hosszú történet.
- Értem.
Észrevettem, hogy már alkonyodik, ekkor ránéztem az órámra, és láttam, hogy 8 óra van.
- Ó a francba! Fél órát máris késtem. Mary ki fog akadni. Bocsi, de mennem kell! Sziasztok. Remélem még találkozunk Jake. – Mosolyogtam a fiúra. – És persze veled is Zack.
Rohantam a bicajomhoz, de még egyszer hátra néztem és láttam, hogy mind a ketten néznek, és néznek. Még egyszer elmosolyodtam, majd tekertem haza. Út közben csak Jake járt az eszemben. Nem tudtam kiverni a fejemből, milyen áhítattal néztem, és ő is szintén. Tényleg úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok.
Körülbelül 20 perc alatt hazaértem, mert nagyon gyorsan tekertem, amúgy általában 35perc az út oda és 35 vissza. Persze kocsival ez már más. Amint beértem a hátba, Mary már le is támadott.
- Késtél. – közölte higgadtan.
- Tudom és sajnálom. Remélem nem aggódtál sokat.
- Jó-jó. Megesik az ilyen. – Ezt kicsit meglepve hallottam, mert nem szokott ilyen nyugodt lenni, ha valaki késik. – Éhes vagy?
- Kicsit. Mi lesz a vacsora?
- Már a sütőben a hús. 10 perc és kész van. – mondta miközben bekukucskált a sütőbe.
- Rendben. Addig én gyorsan le zuhanyzok.
Amint kimondtam már száguldottam is fel a lépcsőn. Nagyon sok gondolkodni valóm volt. És úgy döntöttem, Mary-t is megkérdezem, hogy honnan ismeri Jacobot. Mert hát ő nem igazán mondta el az egész történetet. Lezárta annyival, hogy „hosszú”. Na mindegy.
Bementem a szobámba, és összeszedtem a pizsamámat, majd mentem is a fürdőbe. Jó forró vizet engedtem magamra, ami lenyugtatott és ellazított. Nem sokáig zuhanyoztam, mert azt mondta a nagynéném, hogy 10 perc múlva vacsora, és nem akartam megváratni. Elzártam a csapokat, majd bebugyoláltam magam egy törölközőbe. Gyorsan felvettem a ruháimat és mentem le. Ahogy gondoltam már meg volt terítve és az asztalon volt a sült hús. Leültem az asztalhoz és már vágtam is az ételből.
- Hát akkor jó étvágyat – mondta Mary.
- Viszont. – mosolyogtam rá.
Evés közben eszembe jutott, hogy honnan is ismeri Mary Jacobot.
- Te, Mary. – Kezdtem
- Hmm?
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. Mi az? Ki vele. – mosolyodott el.
- Hát, ma megismertem egy fiút. Mármint nem is igazán ismertem meg, csak Zack egyik haverja és nagyon sok mindent tud rólam, és én megkérdeztem tőle, hogy mégis honnan tud ennyi mindent és azt mondta, hogy jóban vagytok. Jacob azt mondta, hogy ez hosszú, de én mégis kíváncsi lennék rá. – Láttam a nagynénémen, hogy ez egy kicsit sok neki, és kavargott a feje.
- Ja igen Jake. Jóban vagyunk azóta, hogy az apján segítettem.
- De mégis mi történt? – kíváncsiskodtam.
- Hát, Billy Black-nek gond van a szívével. És épp egy üzletben volt, amikor szívrohamot kapott. Én felhívtam a mentőket, majd bementem vele a kórházba, és szerencsére nem lett nagyobb baja. De azért nagyon megijedtem. És akkor jött be a kórházba Jacob, hogy mi történt az apjával. Ekkor ismerkedtünk meg és azóta jó barátok vagyunk. Hetente szoktam Black-ékhez járni, hogy meglátogassam Billy-t és Jake-et.
- Aha. Értem. – szóval Billy szívrohamot kapott. És Mary segített rajta. Hát erről beszélt Jake. – Oké, csak ennyit akartam tudni.
Épp ekkor fejeztük be a vacsorát. Mary már indult volna, hogy elmosogasson.
- Ne, hagyd csak! Te főztél, szóval a legkevesebb, hogy én mosogatok el.
- De nem! Szívesen megcsinálom. – mondta
- Nem-nem. Ma én mosogatok.
- Hát rendben.. Akkor köszönöm. – mosolygott rám.
Azzal neki is kezdtem a kosz eltüntetésének. Hamar végeztem, kb. 10 perc alatt. Utána felrohantam a szobámba, és levetettem magam az ágyra. Eléggé elfáradtam a mai napon. De szívesen eltöltenék még pár ilyen napot Jake-el. Amikor rá gondoltam, lepkék verdestek a hasamban, és remegett a lábam. Jake. Hogy gondolhatnám, hogy ő viszont szeretne? Ez lehetetlen..
Bárcsak.. bárcsak.. Ezt hajtogatva álomba merültem.

1.fejezet ~ Forks

Minden azon a napon kezdődött, amikor Forks-ba költöztem. Amint megérkeztem ide, tudtam, hogy nem fogom magam jól érezni itt, mivel mindig esik az eső, és olyan szomorkás az idő. Én pedig a napfényt szeretem, de sajnos nem maradhattam Miamiban, mert egy az, egyedül nem tudtam volna gondoskodni magamról, kettő nem is bírtam volna ott élni tovább. Amióta meghaltak a szüleim és a 16 éves húgom, azóta menekülök arról a helyről, ahol leéltem eddigi életemet. És most itt vagyok Forks-ban. Ebben a városban él az egyetlen rokonom. Mary, akivel sajnos eddig nagyon ritkán találkoztam, de annál inkább szeretem. A nagynénikém szerint hamar megkedvelem majd az itteni életet. Ebben persze én kételkedtem, viszont az hogy „minden” zöld itt, az tetszett. Amint megérkeztünk újdonsült otthonomba, rögtön elkezdtem kipakolni a bőröndömből.

- Melanie, kész vagy a pakolással? – kérdezte Mary.
- Már majdnem kész vagyok. – válaszoltam, és a helyére tettem az utolsó felsőmet, majd a fürdőszobába vittem a fogkefémet.
Ez után leszáguldottam a lépcsőn, és láttam hogy már meg van terítve az asztal és hogy Mary nagynénikém már szedi is a tojásrántottámat.( Ami mellesleg a kedvenc ételem. ) Leültünk enni, és miután megettem az adagomat, még lent maradtam beszélgetni vele.
- Akkor holnaptól már hivatalosan is a Forks-i gimibe járok? – kérdeztem fanyarul.
- Igen, remélem tetszeni fog. – ja persze, ki ne örülne annak, ha a költözése második napján már az új gimibe kelljen járni. Mondhatom remek.
- Na szerintem én elmegyek lefeküdni, mert eléggé álmos vagyok. Kimerített a repülő út.
- Jól van. Jóéjszakát.
- Jó éjt.
Majd felmentem a lépcsőn, ami eléggé rozoga volt így minden lépésemet egy nyikorgás kísért. Felértem a szobámba, amit még szemügyre sem vettem igazából. Ahogy belépek szemben velem van egy hatalmas francia ágy, mellette egy éjjeli szekrény, rajta egy lámpával. Az íróasztalom a bal sarokban van, amin van egy laptop. Bár szerintem nem fogom sokat használni. Nem vagyok az a számítógépező-s típus. Az íróasztalom mellett van egy puff. A szoba jobb sarkában van egy ruhás szekrény. A szőnyegem fehér színű, ami jól passzol az almazöld falakhoz, amelyen díszeleg pár festmény. Az egyik nagyon elnyerte a tetszésemet. Az amelyiken egy párocska látható, amint fogják egymás kezét és sétálnak a naplemente felé. Gyönyörű látvány. Sokszor ábrándoztam róla, hogy egyszer én is így fogok járkálni valakivel. Igaz eddig volt 3 fiúm, de semelyikük nem volt az a „naplementében-járó-romantikus-típus”. Bár lehetett volna több ( talán még romantikus ) fiúm is, mert a lányok közében végül is szépnek számítottam, de én akkoriban inkább a „macsóbb” fiúkat kedveltem. De amióta ez a szörnyű baleset történt a szüleimmel, azóta inkább visszahúzódóbb típus vagyok. Egyébként szőke nyílegyenes hosszú hajam van, fehér bőröm, és sötétzöld szemem, amit nagyon szeretek. Az-az egyetlen részem amit kifejezetten imádok.
- Héy Mel, te még mindig ébren vagy? Már fél 12. Meny és feküdj le, mert nem fogsz bírni felkelni. És nem szeretném ha elkésnél az első napodon az iskolából. – Szólt Mary, mert én teljesen elfeledkeztem az időről.
- Jó persze, máris lefekszem, csak előtte gyorsan letusolok.
Amint kimondtam már mentem is a fürdőbe, ami elég kicsi volt, csupán egy mosdókagyló, egy zuhanyzó és egy WC volt a helyiségben. Bevittem a törülközőmet, egy pólót és egy rövidnadrágot, amit befogtam pizsamának, és már álltam is a forró zuhany alá. Nagyon jól esett a meleg víz, teljesen ellazított. Sokáig álltam a zuhany alatt, majd gyorsan felöltöztem, és már bújtam is az ágyba.
Aznap éjjel nagyon jól aludtam. Reggel teljesen kipihenten keltem fel. Reggel fél 6 volt, de Mary már nem volt otthon, gondolom elment dolgozni.
Én elmentem gyorsan tusolni, utána felvettem egy répa farmert, és egy Adidas-os pólót, ami a kedvencem volt. Általában nem szoktam sminket használni, de most egy kicsit kihúztam a szememet szemceruzával, ami kiemeli a azt, és már mentem is le reggelit készíteni magamnak. Mivel nem igazán tudtam még, hogy mi hol található, ezért inkább csak egy tál müzlit ettem. Amire elkészültem mindennel fél 7 volt. Úgy gondoltam ideje elindulni az iskolába, és mivel nem volt olyan messze, úgy döntöttem gyalog megyek. Út közben persze találkoztam pár diákkal is, akik kicsit megnéztek. Héy. Lehet, hogy új vagyok, de azért még nem illik így bámulni.. gondoltam. Bár a suliban is így fognak nézni szóval meg kellene szoknom. De azért mégis irritál kicsit. De istenem, kit nem? Amikor megérkeztem az iskolába, máris találkoztam a nem kívánt kíváncsi szempárokkal. Páran megbámultak, de voltak akik csak átnéztek rajtam. Gondoltam illendő lenne valami útbaigazítást kérnem, ezért elmentem a recepcióhoz, amit könnyen megtaláltam, mert egy kis épületre nagy betűvel ki volt írva hogy „RECEPCIÓ”.. még a vak is megtalálná. Bementem, ahol egy kissé idegesnek tűnő férfi fogadott. Azzal megkaptam az órarendemet, az iskola térképét, meg sok más papírt is. Az első órám fizika volt.. Remek. Utálom a fizikát. Mindig is utáltam, és mindig is fogom. Sosem értettem igazán. Amint beléptem az osztályba, máris láttam a kíváncsi szemeket. A tanár magához intett, én pedig örültem, hogy nem kell odanéznem az osztályban ülő diákokra.
- Nos te lennél Melanie, Melanie Brings ugye? Az új diák.
- Igen tanár úr. Üdvözlöm.
- Csendet az osztályba. – Azzal mindenki elhallgatott, és mindenki csak RÁM nézett. – Ő itt Melanie Brings. Az új diák, kérlek legyetek kedvesek vele. – Utána egy üres pad felé intett, én pedig ebből azt vettem le, hogy oda üljek. Szerencsére nem volt padtársam, így legalább ezen az órán egyedül ülhetek.
Az óra nagyon lassan akart eltelni. Naná, hogy máshogy? Hiszen ez fizika.. Méghozzá pluszba az óra megkezdése után 10 perccel betoppant egy szőke, rövid hajú fiú, aki épp elkésett. És ugye én azt hittem hogy nincs padtársam. Hát rittik hogy ez a fiú ült le mellém.
- Heló. – Köszönt a fiú – Én Adam vagyok. Te biztosan az új lány vagy.
Kicsit meglepett, hogy ilyen kedves, és hogy leszólított. Eddig még senki nem tette meg.
- Öö. Szia. Igen. Melanie Brings vagyok. Örvendek. – Mondtam nyögdécselve.
És ennyi volt a beszélgetés. Ez után az óra után volt még 5 órám, ahol újra bemutatkoztam az osztály előtt, ismét volt padtársam, ismét lassan teltek az órák, mire az ebédszünetre került a sor, már alig vártam hogy hazamennyek. Kerestem üres helyeket, ahol egymagam megehetem az ebédemet, persze sikertelenül, és mivel nem ismertem senki mást, csak Adam-et, ezért megkérdeztem tőle, hogy leülhetek-e hozzájuk.
- Szia Adam. Adam ugye? Na szóval azt szeretném, hogy leülhetnék a ti asztalotokhoz, mert hogy senkit nem ismerek innen és nem akartam máshoz menni.
- Szia Melanie. Persze ülj csak le mellénk. És hogy tetszik az iskola?
- Hát még meg kell szoknom. Elég furcsa egyenlőre. – mosolyogtam rá a fiúra.
Adam visszamosolygott rám, de máris lekötötte, egy most érkező lány a figyelmét, aki le is ült mellé. Adam megcsókolta a lányt, ebből gondoltam hogy a barátnője.
- Szia édes. – Mosolygott a lány a fiúra.
- Szia Katy. – Majd megpuszilta az arcát.
Jó volt őket látni, amilyen aranyosak voltak együtt. Bár nekem is lenne egy lovagom, aki alig várja hogy találkozzunk, aztán csókkal köszöntene.

Ezeket a gondolatokat gyorsan elkergettem, amikor rájöttem hogy a lány engem néz.
- Ki ez? – kérdezte.
- Ó bocsánat, még be sem mutatkoztam. Melanie Brings vagyok.
- Katy Worne. Örülök – Mosolygott a lány.
Ennyi volt a beszélgetésünk, és miután megettem az ebédemet, már mentem is haza a suliból..

Amint haza értem, neki fogtam a leckémnek, ami nem volt túl sok. A fizikával egy kicsit szenvedtem, de végül győzedelmeskedtem az felett is. És mivel nem tudtam, hogy Mary mikor szabadul a munkahelyéről, ezért úgy gondoltam elmegyek sétálni a városban. Azt hallottam, hogy van itt nem messze egy tengerpart is, valahol La Push környékén. Így hát elővettem a vadonat új bicajomat, és letekertem La Push-ba Amint oda értem, tudtam, hogy ez lesz a kedvenc helyem, hogy minden nap ide fogok járni. Nagyon tetszett a látvány. A tenger kék színe, ahogy hullámzott, a némi zöld megcsillanások, amik gondolom az algák miatt voltak. A part mellett lévő sziklák, ahogy körbeölelik az egész helyet. Gyönyörű szép látvány volt.

Még mindig gyönyörködtem a látványban, amikor hangokat hallottam. Egy csapat fiú száguldott le a partra és a tengerbe vetette magát. Voltak, akik a sziklákról ugráltak, voltak, akik csak úgy belemásztak a partról. Lehettek úgy 6-an. Amint észrevettek, már duruzsolni is kezdtek, de aztán gyorsan elterelődött a témájuk, mert megint hangosan nevettek. Viszont volt egy fiú, aki se nem nevetett, se nem úszkált, csak állt a parton és nézett maga elé. Szerintem engem sem vett észre.. A fiúnak rövid fekete haja volt, bronzszínű bőre, és izmos teste. Alapjában véve nagyon jól nézett ki. Bár csak messziről láttam, szóval nem voltam benne biztos.

Ekkor a fiú felkapta a fejét és egyenesen a szemembe nézett. Gyönyörű barna szemei voltak, amikben elmélyültem. Nem tudtam abbahagyni a szemkontaktust. Végül meg erőltettem magam és levettem a fiúról a szememet.

- Hééy Zack. Nem jössz? Pont jó a víz. – szólt oda neki egy lány. Héy. Egy lány? Eddig nem is vettem észre hogy van köztük egy lány. Hogy került oda? Jó ez hülye kérdés volt. Biztos, amíg a fiút néztem, addig belemászott a tengerbe.

- Most nem megyek Liza. Bocsi. – mondta Zack, azzal rám nézett.

Én persze rögtön elfordítottam a tekintetemet. Majd halk lépteket hallottam közeledni felém. Felkaptam a fejemet, és láttam, hogy Zack közelít felém.

- Bocsi, leülhetek? – kérdezte mosolyogva.

- Öm. Persze, ülj csak le. - mosolyogtam én is rá.

Most hogy megnézem így közelről is nagyon jól néz ki.

- Az én nevem Zack Long. Téged hogy hívnak? – kérdezte tőlem, én pedig nem hittem a szememnek. Ez a helyes fiú hozzám beszél. Nem is tudtam megszólalni, de amikor észrevettem, hogy válaszra vár, akkor kinyögtem.

- Én Melanie Brings vagyok.

- Ó igen, már hallottam róla hogy Forks-ba költözik egy újabb Brings. Gondolom te vagy az új lány. Mary-nél laksz ugye? – ez nagyon meglepett. Honnan tud rólam ez a helyes fiú ennyi mindent?

- Igen, Mary a nagynéném.

- És hogy-hogy egy ilyen helyes lány lejött La Push-ba? – Jól hallottam, vagy csak a fülem káprázik? Azt mondta, hogy helyes? Ujjongtam magamban.

- Meg akartam nézni a tengerpartot. És nem csalódtam benne, hiszem gyönyörű. Bárcsak sütne a nap..

- Hát arra várhatsz, mivel ezen a környéken elég keveset süt a nap.

- Igen azt tudom. De azért reménykedni csak szabad. – nevettem rá a fiúra, mire ő is visszaevetett.

Még csak most vettem észre hogy kezd lemenni a nap. Eszembe jutott Mary, hogy már biztosan aggódik értem. Indulnom kéne.

- Na szerintem én megyek, mert Mary már biztosan halálra aggódja magát. – mondtam Zack-nek.

- Rendben. Látlak még? – kérdezte reményteljes hangon.

- Talán – mosolyodtam el ravaszul.

- Esetleg holnap? Ugyanitt? – kérdezte mosolyogva.

- Holnap 6 órám lesz, de szerintem utána eljövök megint.

- Itt foglak várni. – mosolygott a fiú rám.

Úgy éreztem táncolni, sikítani és még pár ilyen dolgot tudnék csinálni, annyira örültem. Komolyan elhívott randizni? Nagyon jól éreztem magamat.

A hazafelé út úgy röpült el, hogy el sem hiszem. Fél órán keresztül bicajoztam La Push-tól, de 2 percnek tűnt. Teljesen belefeledkeztem a gondolataimba. Akkor eszméltem fel amikor már otthon voltam. Otthon.. még nem igazán mondhatom ezt, mert még csak második napja lakok itt. Amint bevittem a bicajt a garázsba, megláttam a piros Toyotát, tehát Mary már itthon van. Remélem nem nagyon aggódott miattam.

Amint beléptem az ajtón már le is támadott..

- Hol jártál? Este fél 8 van és én nem tudtam hol vagy. – kérdezte aggódva.

- Bocsánat hogy ilyen későn értem haza, csak szét akartam nézni Forks-ba és lenéztem La Push-ba is. És hát.. elment az idő. Sajnálom. – mondtam bűnbánó arckifejezéssel.

- Jó semmi gond, csak ha elmész akkor legalább hívj fel telefonon, hogy mikor jössz haza.

- Persze, és sajnálom még egyszer.

- Na akkor ezt megbeszéltük. – mosolyodott el. – Nem vagy éhes?

Abban a percben amikor kimondta, meg kordult a gyomrom.

- Azt hiszem ez elég válasz a kérdésemre. – nevetett fel én pedig vele nevettem. – De mivel nincs itthon semmi olyan ennivaló amit meg tudnék csinálni, ezért nem lenne gond ha elmennénk, kivételesen, egy étterembe?

- Ez egy jó ötlet. – mosolyodtam el. – Csak várj egy kicsit, rendbe hozom magam és már mehetünk is.

- Rendben. Én is átöltözök stb.

Felszaladtam a szobámba, és gyorsan előkaptam valami alkalmibbat, mert hát az ember csak nem mehet egy farmerba és egy Adidas-os pólóba egy étterembe. Keresgéltem a szekrényemben valami ruhát, és találtam is egy megfelelő selyem fekete, répa nadrágot, amihez felvettem egy tengerkék kivágott felsőt. Majd bementem a fürdőszobába, lemostam a festékemet, majd újra kihúztam a szememet és egy kevés bézs árnyalatú szemhéjfestéket tettem a szememre. Mire elkészültem már Mary is lent várt rám.

- Na csipkerózsika kész vagy már? – kérdezte tőlem, mire én leszáguldottam a földszintre.

- Friss és üde, na meg éhes.. – nevettem el magamat, amikor ismét meg kordult a gyomrom. Ezen már ő is nevetett.

Mary is eléggé kicsípte magát a megszokotthoz képest. Most volt rajta egy fekete nadrág, egy egyszerű, de mégis nőiességét megmutató tunika, ami nagyon jól mutatott a fekete hosszú hajával. Nem sok festéket használt, bár szerintem a kevesebb néha több. Ugyanúgy kivolt húzva a szeme mint az enyém, és egy kevés barna szemhéjfesték volt a szemén. Alapból nagyon fiatal a nagynéném, 30 éves, de most úgy nézett ki mintha a testvérem lenne.

- Nos indulhatunk Mel? – Ha ezt a becenevet hallom, mindig anyukám jut eszembe. Ő szólított mindig úgy, hogy Mel. Ettől kicsit elkalandoztam, és arra észleltem, hogy Mary csettintget az orrom előtt.

- Hééy Melanie, hallasz?

- Ja persze, bocsi csak elkalandoztam.

- Na akkor mehetünk? – kérdezte mosolyogva.

- Persze. – Azzal felkaptam a táskámat, ő is az övét és már mentünk is a kocsihoz. Az étterem ahová mentünk Port Angelesben volt. Amint odaértünk, láttam hogy ez nem olyan kis étterem amire számítottam. Legalább 4 csillagos lehetett.

- Csillagfény étterem. – Olvastam le az étterem nevét.

- Csodaszép nemde? Életemben 2x jártam itt, de mindig elvarázsol. Majd meglátod hogy belülről is ugyanolyan szép mint kint.

- Az. – válaszoltam mosolyogva a kérdésére.

Amint beléptem az étterembe, máris elkápráztatott a látvány. A pincér rögtön fogadott bennünket.

- Jó estét. Foglaltak asztalt?

- Jó estét. Igen. Mary Brings néven. – ahaa. Szóval nem csak most találta ki hogy vacsorázzunk étteremben.

- Áá. Igen megvan. Kérem kövessenek. – Azzal követtük és elvezetett minket egy kétszemélyes asztalhoz, ami pont az ablak mellett volt. Gyorsan rendeltünk valami ételt és italt. Amint elment a pincér megkérdeztem Marytől hogy:

- Ugye nem csak most találtad ki, hogy étteremben vacsorázzunk? – néztem egy féloldalas mosollyal kísérve.

- Hát átláttál rajtam. Nem. Egyszerűen olyan szívesen mentem volna étterembe.. – duzzogott és kiöltötte rám a nyelvét. Néha tényleg úgy tud viselkedni mint egy gyerek. Én pedig csak nevettem.

Amint megvacsoráztunk már mentünk is haza. Fél óra alatt otthon is voltunk, én gyorsan elmentem lezuhanyozni és már le is feküdte aludni.

- Jó éjt Mary. – Kiabáltam le az emeletről.

- Jó éjt Mel.

Kicsit izgatott voltam a holnapi „randi” miatt, de mivel nagyon fáradt voltam, rögtön el is nyomott az álom.